Ki a komfortzónából!

Miután 1992-ben Anthony Steward egy 5,8 m hosszú hajóval körbevitorlázta a Földet, megkérdezték tőle, hogy az útja során mikor érzett leginkább félelmet, amelyre a férfi azt válaszolta: „Amikor az volt az érzésem, hogy nem tartok semerre.”

Amikor a komfort zónában vagyunk, akkor valójában mi sem tartunk semerre, hanem a megszokott, a biztonságérzet mellett olykor félelem, frusztráció, harag és szomorúság lesz rajtunk úrrá, azt érezhetjük, mintha nem mi irányítanánk a saját életünket, hanem egy automata rendszer kis részeként éljük az életünket, nem mi döntünk a velünk történt eseményeket illetően.

A komfort zónában mégis nagyon jó és kényelmes lenni, hiszen az emberi létünk is egy ilyen helyen, az anyaméhben kezdődött, ahol a biztonságos, stabil környezetben, állandó hőmérséklet mellett, édesanyánk gondoskodó táplálásában kellemes volt növekedni.

Ezt a csodálatos közeget azonban egy napon el kellett hagynunk, hiszen világra kellett jönnünk, nem maradhattunk életünk végéig édesanyánk hasában. A környezet, az evolúció maga is folyamatosan változik, állandó mozgásban van, ez a természete, tehát az ún. komfort zónából történő kilépés nélkülözhetetlen feltétele az életben maradásnak, magának az életnek.

Mi történik akkor, ha ezt a fontos, ámde félelmet keltő, ijesztőnek ható lépést az ember tudatosan nem teszi meg? Ilyen esetben a természet maga gondoskodik arról, hogy kimozdítson bennünket a biztonságos közegünkből, hiszen a fejlődésnek ez alapfeltétele. Teszi ezt úgy, hogy valamilyen betegséget produkál (lehet egyszeri, tartós attól függően, mennyire ragadtunk bele a megszokott helyzeteinkbe), hiszen ezzel rákényszerülünk a változtatásra, vagy valamilyen szokatlan és váratlan helyzetbe kényszerít bennünket egészen addig, ameddig meg nem történik a komfort zónából történő kilépés.

Még honnan érezzük meg azt, hogy a zónán belül tartózkodunk, és valamiféle változtatásra van szükségünk?

Számtalan jel közül többek között onnan, hogy a mindennapos tevékenységeink nem inspirálnak már bennünket, nem mozgatnak meg, nem érintenek meg, illetve sokszor érzünk – néha indokolatlanul – szomorúságot, fáradtságot, unalmat, haragot, energiahiányt, kontrollvesztettséget, a régi sérelmek folyamatos visszatértét, vagy akár pánikbetegségre utaló vagy depressziós tüneteket produkálunk.

Mi a teendő ahhoz, hogy elhagyjuk a komfort zónát?

Elsősorban kockázatot kell vállalnunk, valami ismeretlenbe történő kiugrást, tudatosan nyomás alá kell helyezni magunkat. Ez először ijesztőnek hat, hiszen abban a pillanatban, amikor döntünk, és elkötelezzük magunkat, hogy teszünk valamit ezért, akkor általában előjönnek a gyermekkorból származó vagy a felnőttkori negatív tapasztalatokból származó lenyomataink, a sejtjeinkbe égett félelmeink, DE ha ezt az ugrást – mindezeket a rossz érzéseket figyelmen kívül hagyva vagy megkerülve – sikerül megtenni, akkor elkezdődik valami új, valami izgalmas, valami motiváló, valami kreatív, elkezdődik maga az ÉLET! Amint egyszer megtapasztaljuk mindezt, utána már vágyni fogunk rá, hiszen érezzük, hogy ezek azok a tudatos cselekedetek vagy történések, amelyek fejlesztenek bennünket, és amelyek erőt adnak nekünk mindahhoz, hogy megteremtsük a magunk számára vágyott életet.

Arra buzdítalak, hogy tudatosan engedd el a régi mintákat; igyekezz a fensőbb éneddel kapcsolódva lenni a hét minden napján, annak minden órájában; próbálj meg nem minősíteni, nem panaszkodni, és ami a legfontosabb: találj ki saját magad számára valami újat, valami inspirálót, hiszen ha belegondolsz, olyan régen csináltál utoljára valamit először.

Eszedbe jutott valami olyan pozitív kihívás, amiért most elkötelezed magad? Szorítok neked!

 KÉRDÉSED VAN?
Írj nekem bátran!