Consciousness Coaching®

 A CONSCIOUSNESS COACHING®-OT, VAGYIS TUDATOSSÁG KÖZPONTÚ COACHINGOT 

MAGYARORSZÁGON EGYEDÜL ÉN VÉGZEM.

A módszerre jellemző, hogy speciális gyakorlatokkal a tudatosság fejlesztése által rövid időn belül nagyon mély változásokat eredményez.

A speciális módszert több éven keresztül Belgiumban és Hollandiában, mesterképzés keretén belül sajátítottam el.  A módszert Marc Steinberg a „klasszikus” coaching módszertanból fejlesztette tovább, lényege (egyedisége) pedig abban rejlik, hogy az egyén tudatossági szintjének megváltoztatásával érhetünk el jelentős változást és fejlődéstUgyanis nem a tudás, hanem sokkal inkább a tudatosság hiánya az, ami meggátolja az egyéneket abban, hogy elérjék céljaikat és kiteljesedettek legyenek életükben. 


A Tudatosság Központú Coaching célja, hogy az emberi viselkedést meghatározó tudat, működési mechanizmusának megismerésével, és a saját felismeréseken keresztül, hozzájáruljon ahhoz, hogy az egyén tudatosabbá, következetesebbé, ez által sikeresebbé váljon. A folyamat során a coach – egyedileg megalkotott protokoll szerint, bizonyos felismeréseket megosztva, továbbá egyedi fejlesztő eszközöket használva – segíti a résztvevőt mindvégig a jelenre összpontosítani, így a jelenben dolgozni, jövőorientált céllal. A coach a coaching folyamat során egy-egy alkalommal mélyebb tudatosságot elősegítő felismerésekkel ismerteti meg a hozzá fordulót, továbbá számos egyedi fejlesztő eszközt használ – mindezekkel támogatja a mélyebb tudatossági szintek feltárását, amelyek mind hatással lesznek az egyén lelki és szellemi fejlődésére egyaránt.


A felismerések abban segítik a klienst, hogy segítségükkel képessé válhat, hogy kívülről tekintsen önmagára és ez által az automatikus viselkedésmintáit (természetesen mindazokat, amelyeken változtatni szeretne) tudatossággal felül tudja írni.

A módszer tartósan segít az elakadások megoldásában; a szakmai és egyéni kiteljesedésben; az egyénben rejlő lehetőségek kiaknázásában; a tiszta kommunikációban; a szükséges magabiztosság elnyerésében; a stressz kezelésében; a célok gyors és hatékony elérésében; valamint egy tudatos és harmonikus élet kialakításában.


A sikeres coaching folyamat eredményeképpen hihetetlen gyors ütemben kiteljesedik az abban résztvevő, megnő tisztánlátása, kreativitása, jól-léte, öntudata és tudatossága is.  


A tudatosság erősítése különösen fontos, mert az egyén általa válik képessé a reális, konkrét vágyai, a kitűzött céljai elérésére, a sejtszintű és tartós változásra, Ennek eredményeképpen a kliens számára lehetővé válik az, hogy azt az életet élje, amiben igazán ki tud teljesedni.  A Consciousness Coaching® kiterjedt eszköztárán túl – az egyéni igényeknek megfelelően – számos egyéb módszert is segítségül hívok a coaching folyamat sikeressége és az egyéni út megtalálása érdekében.

 MIBEN SEGÍTHET A CONSCIOUSNESS COACHING? 

 

  1. Az egyéni lehetőségek maximális kiaknázásában. 
  2. Az egyén erősségei kiemelésében, új készségek fejlesztésében. 
  3. A személyes és szakmai fejlődésben, azok sikerességében. 
  4. A helyes döntéshozatalban. 
  5. A célok gyors és hatékony elérésében. 
  6. Időmenedzsmentben és a stressz csökkentésében 
  7. A szakmai és magánélet összhangba kerülésében. 
  8. A párkapcsolati, családi konfliktusok megoldásában. 
  9. A tiszta, mindenki számára érthető kommunikációban. 
  10. A megfelelő önbizalom, önmagába vetett hit és magabiztosság elnyerésében. 
  11. Egészségtudatos életmód kialakításában, annak rutinná tételében. 
  12. Egy teljesebb, elégedettebb, tehát sikeres és boldog élet kialakításában